Az utazó festőnő: Lehel Mária lappangó képek és rejtélyek

Programajánló:

2014. július 10. (csütörtök) 17.00

A Magyar Örökség-díjas nagyváradi Kiss Stúdió Színház két kitüntetett művészének első jászberényi fellépése teszi ünnepélyesebbé AZ UTAZÓ FESTŐNŐ, LEHEL MÁRIA. LAPPANGÓ KÉPEK ÉS REJTÉLYEK című új időszakos kiállításunk megnyitóját. Az eseményre mindenkit szeretettel várunk július 10-én (csütörtök) délután 5 órára a Gyöngyösi út 7. szám alá.

A rendezvény, amely Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművészek Adjon Isten békét, kedvet! című, közel egyórás pódiumjátéka színesít, belépődíjas (egységár: 1200 forint), a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. 

Kérjük az érdeklődőket, hogy legkevesebb 10 perccel a kezdési időpont előtt szíveskedjenek megváltani jegyeiket.

A tárlat október 10-ig tekinthető meg.

 * * *

 
2014. augusztus 4-8. (hétfőtől péntekig) 8.00-12.00 óráig
Mesetábor - Színek birodalma

​ A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria 2014. augusztus 4-8-ig Jászberényben szervez Mesetábort Kerekné Mihalik Judit vezetésével a 6-10 éves kor közötti gyermekeknek.
A programokból: változatos kézműves foglalkozások - batikolt póló, szélforgó, kaleidoszkóp, stb. készítése, sok-sok játék és mese, és az elengedhetetlen jókedv.
További részletek a mellékelt plakáton!

A 2014 június 23-27 között Jászárokszálláson megrendezett Mesetábor képei  facebook-oldalunkon megtekinthetők!

* * *
Szeretettel várjuk programjainkra!

Mindne jog fenntartva! 2003 Jász Napló