Felhívás papok könyvéhez

Kedves jászsági és innen elszármazott Barátaink!

Jászberény több mint félévezredes katolikus egyházi életének személyiségeit, alakítóit, formálóit gyűjteményes kötetben kívánja a jászok elé tárni, az utókor emlékezetének megőrizni a KÉSZ könyvek sorozat ötödik kiadványa.

A könyvet dr. Suba Györgyné szerkeszti, akinek nevéhez tucatnyi helytörténeti könyv elkészítése köthető.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Nagyboldogasszony Főplébánia közös célja az Úr szolgálatában Jászberényben tevékenykedő plébánosok, káplánok, hittanárok, szerzetesek, szerzetes nővérek, kántorok, harangozók és sekrestyések életútjának feldolgozása.

A kutatások eredményeképpen tetemes anyag áll rendelkezésünkre, de a levéltári és szakirodalmi adatok mellett szeretnénk visszaemlékezésekkel, írásos dokumentumokkal, fényképekkel gazdagítani egy-egy személy életútját. A teljességre törekvés miatt további összefogásra van szükség.

Tudjuk, hogy a családi emlékek között sok egykori első áldozási, bérmálási, esküvői csoportos fénykép, emléklap, elsőmisés, jubileumi szentkép stb. található, amelyek egykori lelkipásztorainkhoz kötődnek.
Kérjük, ossza meg emlékeit a most élő és a későbbi generációk olvasóival!

A dokumentumokat, fényképeket kérjük a Jász Múzeumba bevinni, eljuttatni (5100 Jászberény, Táncsics u. 5.) ahol másolás után mindenki visszakapja azt. Az anyagokat 2013. augusztus 31-ig várjuk.
Szívesen fogadjuk az anyagot e-mailen is: subadoktor@gmail.com

Állítsunk emléket a közel 350 személynek, akik a jász fővárosban az Úr szolgálatában, keresztény hitünk megtartásában a legtöbbet fáradoztak!


Közreműködésüket ezúton is tisztelettel megköszönjük.

Jászberény, 2013. május


Dr. Suba György elnök,
a könyv felelős kiadója

Mindne jog fenntartva! 2003 Jász Napló