JÁSZSÁGÉRT DÍJ 2016

"A Jászságért" Alapítvány kuratóriuma 1/2016. sz. döntésével a huszonötödik alkalommal átadandó Jászságért Díjat, s a vele járó 1.000.000 forint elismerést

Józsa László tanár, helytörténész (Kunszentmárton)

részére ítéli oda, életpályája elismeréseként.

Józsa László egész életében Jász-Nagykun-Szolnok megye, azon belül a Jászság és a Nagykunság, a Tiszazug és Kunszentmárton helytörténetét, művelődéstörténetét, egyháztörténetét kutatta.
1931. május 23-án született Kunszentmártonban. Itt végezte elemi és polgári iskolai tanulmányait, majd 1946-1950 között az egri tanítóképző főiskolán tanult.

Munka mellett elvégezte a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán előbb a történelem, majd a magyar szakot.

1950-től Tiszaföldváron, 1957 nyarán kötött házassága után Kunszentmártonban általános iskolai tanárként tanított egészen 1991-ig, nyugdíjba vonulásáig. Keze alól diákgenerációk sora került ki, akiket az anyanyelv szépségére és szeretetére, a magyar történelem, s azon belül a helytörténet önazonosságot erősítő szerepére oktatott.

Neki köszönhető, hogy a kunszentmártoni helytörténeti gyűjtemény megkapta a nagykun kerületi börtön egykori épületét, amiben mindmáig működik.

Egyik kezdeményezője volt Kunszentmárton város újratelepítése 250.
évfordulóján, 1969-ben az emlékműállításnak.

Józsa László első nagyobb munkája saját iskolája, az ún. Nagyiskola 150 éves történetének megírása volt. Ezt követő könyvei megírásában, kiadásában szorosan együttműködött Barna Gábor egyetemi tanárral, szegedi tanszékvezetővel. Hamarosan nyomdába kerül a kunszentmártoni római katolikus papokat bemutató hatalmas kötete, amihez egy életen keresztül gyűjtötte az adatokat. A könyv kiemelten foglalkozik a jászsági kapcsolódásokkal is.

Érdeklődése sokrétű: iskolatörténet, művelődéstörténet, vallási néprajz témaköreiben formálódik. Folyamatosan figyelemmel kíséri a jászsági könyvkiadást, s azt nem egyszer recenzálja, ismerteti.

Kocsár Miklós zeneszerző számára ő írta a szövegkönyvet a Szent Márton oratóriumhoz, amit nagy elismeréssel és sikerrel mutattak be több alkalommal.

A kunszentmártoni ünnepségek, tudományos konferenciák rendszeres előadója, a település helytörténeti és egyháztörténeti kutatói kapcsolatainak ápolója (Jászapáti, Nagyvárad, Szeged). Gyakori vendége a jászsági honismereti találkozóknak.

A rendszerváltás után bekapcsolódott a közéletbe, bekerült a városi képviselő testületbe is.

Józsa László Kunszentmárton közismert és köztiszteletben álló alakja, a Szent Márton plébánia egyháztanácsának elnöke. Ismertsége - munkássága révén - túlnyúlik a város határán. Mindezt kitüntetései is
aláhúzzák: Pro Urbe Kunszentmárton (1997), Nagykunságért Díj (2001) és díszpolgári cím (2005).

Egy élet gazdag pedagógiai és tudományos kutatómunkája, a jászsági gyökerű Kunszentmárton helytörténetének kutatása, a jászsági helytörténeti és honismereti fórumokhoz való kötődése méltóvá teszi Józsa Lászlót a Jászságért Díj elnyerésére.

A Jászságért Díjat 2016. július 9-én, az elszármazott és otthon élő jászok világtalálkozóján adják át Jászárokszálláson.

Mindne jog fenntartva! 2003 Jász Napló