Hatékony érdekképviselet kialakítása civil szervezetek körében

Hatékony érdekképviselet kialakítása az Észak-alföldi régió területfejlesztésben érintett civil szervezetei körében

Célok

A pályázat célja az Észak-Alföldi Regionális Civil Egyeztető Fórum (a továbbiakban CEF) kapacitásának fejlesztése, valamint, hogy a CEF működésével hatékonyan biztosítsa a társadalmi szervezetek részvételét a területfejlesztést érintő döntések meghozatalában. Ezen kívül szeretnénk, ha minél több civil szervezet csatlakozna a CEF munkájához, és aktívabban részt vehetnének a kistérségi, regionális fejlesztési tervek kidolgozásában, megvalósításában azok a civil szervezetek is, akiknek nincs módjuk formális csatlakozásra a CEF munkájához.A közvetlen célcsoport tehát a CEF jelenlegi és leendő tagjai, közvetett célcsoport pedig a régió civil szervezetei, akik a CEF erősebb érdekérvényesítő szerepe folytán haszonélvezői a CEF által elért eredményeknek a területfejlesztés, akciótervek, operatív programok területén.

CEF-problémák

A pályázati program megvalósítására azért van szükség, mert a CEF munkája során több problémába ütközik: nem megfelelő számú a CEF tagság, nem elég hatékony az érdekképviselet, nincs nagyobb mértékű javaslat- és vélemény megfogalmazás. Így a CEF munkájának nem érzékelhető kellő mértékben a jelentősége, nincs CEF és civil szervezetek között rendszeres információáramlás. A civil szervezetek nem tudják finanszírozni a véleményezéssel járó szakértői munkát, a koordinálást, a tagok utazási költségét. Mindezen túlmenően hiányzik a nyilvánosság, végső soron az, hogy szélesebb körben ismert legyen a CEF által kínált lehetőségek.

Megoldások, a megvalósítás szakaszai

Projekt időtartama: 2009. október 1. – 2010. szeptember 30.A projekt fontosabb tevékenységei közé tartoznak a résztvevő civilek létszámának, érdekképviseleti képességük fejlesztése, tájékoztató előadások, együttműködések kialakulását generáló, erősítő fórumok tartása, valamint a nyilvánosság folyamatos biztosítása a fórum munkájának megismeréséért, és CEF honlap létrehozása.

  • Ismertebbé tesszük a CEF kínálta lehetőségeket és a CEF munkáját, ezáltal gyarapítjuk a taglétszámot. A kapacitásfejlesztést egy képzési program kidolgozásával és megvalósításával tudjuk elsősorban elérni, a CEF koordinátor alkalmazásával pedig szervezhetővé válik az együttműködés, a szakértők bevonása bővíti a megfogalmazott javaslatok szakmaiságát.

    A projekt megvalósítása során kéthavonta - összesen hat alkalommal - CEF ülést tartunk, amely legfőbb funkciója a javaslattétel, véleményezési munkák elvégzése, pályázati konstrukciók, akciótervek ismertetése.

  • 2009. októberétől kilenc fórumot tartunk az Észak-alföldi régióban: három kistérségenként egy fórumot szervezünk, melynek célja a CEF munkájának népszerűsítése, új civil szervezetek bevonása a CEF munkájába, műhelyfoglalkozások keretében pedig szükségletfeltárások készítése. Aki nem jogosult arra, hogy CEF tag legyen, ezeken a fórumokon lehetősége nyílik a véleménynyilvánításra, további kapcsolatok kialakítására, fenntartására.

  • Az egyesület kidolgoz egy érdekképviselet-fejlesztés képzési programot, melyet akkreditálunk, illetve az egyesületet is, mint intézményt, hogy a továbbiakban is tarthasson ilyen típusú képzéseket.

  • Munkacsoportokat hozunk létre a Regionális Fejlesztési Tanács bizottságainak megfelelően, az alábbiak szerint:

- Infrastruktúrafejlesztési és Közlekedési Munkabizottság     
- Környezetvédelmi és Energetikai Munkabizottság     
- Innovációs és Informatikai Munkabizottság    
- Társadalmi megújulás, Humánerőforrás- fejlesztés Munkabizottság    
- Gazdasági, Agrárfejlesztési és Versenyképesség Munkabizottság    
- Város és területfejlesztés Munkabizottság    
- Jogi-, Ügyrendi és Regionális Program Monitoring Munkabizottság    
- Közkincs Bizottság
- Regionális Kulturális Munkacsoport 
   CEF konferenciát szervezünk Debrecenben „Civilek a Területfejlesztésben"       címmel, amelynek célja a CEF munkájának, civil szervezeteinek ismertetése.       Képzést tartunk a civilek szakmai tudásának, érdekképviseletének fejlesztése érdekében, amely alkalmakon a CEF aktív tagjai vesznek részt.

Folyamatos média megjelenések szervezése a CEF tevékenységének népszerűsítése érdekében, honlap létrehozása és rendszeres frissítése.

 

JELENTKEZÉSI LAP

„Hatékony érdekképviselet kialakítása az Észak-alföldi régió területfejlesztésben érintett civil szervezetei körében”elnevezésű pályázati program találkozójára.

2009. december 4. 10.00-14.00.

Jászfényszaru 

Résztvevő neve:
Szervezet neve:
Szervezet címe:
Telefonszáma:
Fax:
E-mail: 

Ebédet:          kérek      nem kérek       

(kérem, aláhúzással jelölje)     

A részvétel ingyenes.       

További információ:E-mail:

info@eletfaegyesulet.hu
Fax: 52/320-180
Levelezési cím: 4025 Debrecen, Török B. u. 4.
A jelentkezési lapot a fenti elérhetőségek valamelyikére kérjük megküldeni!                             
2009. november 

 

                                                               aláírás

Mindne jog fenntartva! 2003 Jász Napló