Rendezvények

ADÓ-ÓRÁK

ADÓ-ÓRÁK

Mint ismeretes, ADÓ-ÓRÁK elnevezéssel, a nagy érdeklődésre számot tartó, időszerű adózási témákról ingyenes előadások megrendezésével is igyekszik biztosítani az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ügyfeleinek adózással kapcsolatos tájékoztatását. A hagyományoknak megfelelően az előadások a központi ügyféltérben, az adóhivatal munkatársai által, a leginkább aktuális témákban kerülnek megtartására, annak érdekében, hogy az adózók minél szélesebb köréhez tudjunk naprakész, a gyakorlatban is jól hasznosítható információkat eljuttatni.

A következő előadás 2010. szeptember 08-án, 1400 órai kezdettel, az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága szolnoki központi ügyfélterében (Szolnok, József Attila út 22-24.) kerül megrendezésre, melynek témája a következő lesz:

• ADÓTÖRVÉNYEK VÁLTOZÁSAI
Előadók: dr. Dencső Istvánné-Főosztályvezető

Európai Mobilitás Hét

2010. szeptember 16-22.  „Közlekedj okosabban, élj egészségesebben”

Programok:

2010. szeptember 16. csütörtök

17.00 óra Lénárt Ferenc (Léna) előadása

Adó-óra

ADÓ-ÓRÁK Az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága szolnoki központi ügyfélterében (Szolnok, József Attila út 22-24.) 2010. június 16-án 14 órai kezdettel kerül megrendezésre az ADÓ-ÓRÁK következő előadása. "Aktualitások" címmel az alábbi témakörökben: - szakképzési hozzájárulási kötelezettség teljesítésének szabályai, - az adószámos magánszemélyek adó és járulékkötelezettségének szabályai, különös tekintettel a művészeti tevékenységet végzőkre, - az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény aktualitásai. Előadó: Tóth-Szabó Anna a Tájékoztatási Osztály munkatársa Várunk minden érdeklődőt! APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága

Aranykanál főzőverseny - Érpart

 

 Érpart az Érpartért, az Érpart Jászberényért!
2010. július 9-10-11. 
www.erpartfesztival.hu  
Aranykanál főzőverseny

Meghívó turisztikai fórumra

Jászkapu Turisztikai Egyesület   
MEGHÍVÓ  
Ezúton tisztelettel meghívja Önt a Jászkapu Turisztikai Egyesület Nyílt Turisztikai Fórumára,

Nyári táborok általános iskolásoknak

 NYÁRI KÉZMÛVES TÁBOROK a DMK Gyermekek Háza szervezésében 7-12 éves gyermekek részére

2010 június 21-25-ig

Meghívó - Jászok Egyesülete rendezvényre

A Jászok Napjáról 2010. május 6-án, (csütörtök) 17,00 órakor a Jászok Egyesülete a szokottól eltérő módon emlékezik meg. Ezúttal egyesület-elődünk egykori elnöke, dr. Czettler Jenő akadémikus szobrát koszorúzzuk meg a Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtára Történeti Kutatókönyvtárában (1093 Budapest, Közraktár u. 4-6. III.
em.). Szeretettel hívjuk és várjuk Önt a megemlékezésre!

Ügyvivői Testület

JÁSZOK EGYESÜLETE
1537 Budapest 114 Pf. 367.
www.jaszokegyesulete.hu
info@jaszokegyesulete.hu

bankszámla: 10200892-31411767-00000000
adószám: 19666024-1-41

JÁSZBERÉNYI KISÁLLATBÖRZE

Jászberény, Szelei út (vásártér) Időpont: 2010. április 25. 08- 12 óráig. A kisállatbörzén megtekintheti és megvásárolhatja az országban tenyésztett hobbiállatokat (kutya, macska, díszmadár, baromfi, hüllő, kis ragadozó, víziszárnyas, stb.), felszereléseiket és eledeleiket. Márciustól novemberig minden hónap harmadik vasárnapján 08- 12 óráig. Tenyésztők hozzák a szokásos 24 óránál nem régebbi 8/a állatkísérő lapot a körzeti állatorvosuktól, kutyák, macskák esetében oltási könyvet is! Állatokkal érkezőknek belépés 06 órától. Jegyváltás a helyszínen. 14 éves kor alatt a belépés díjtalan. Várjuk az állataikat értékesítő kereskedőket, vásárlókat és nézelődőket! Részletes információ: Veblap: www.kisallatborze.hu E-mail: jagaikft@gmail.com Tel: 06 20 596 6451, 06 20 982 8028 06 30 244 0646, 06 20 977 2483

Jászok Egyesülete - közgyűlés

MEGHÍVÓK / KÉRJÜK, JEGYEZZE ELŐ!

A Jászok Egyesülete Ügyvivői Testülete tisztelettel meghívja Önt az
egyesület évi rendes közgyűlésére, melyre 2010. április 29-én
(csütörtök) 16,45 órakor kerül sor a Pest megyei Megyeházán (Budapest,
V., Városház u. 7., II. emeleti klubterem). Határozatképtelenség
esetén az újabb közgyűlést a fenti helyszínen

2010. április 29-én (csütörtök) 17,00 órakor

tartjuk meg, mely a megjelent tagok számától függetlenül
határozatképes lesz.

Napirendi javaslat:

1.) Beszámoló az egyesület 2009. évi munkájáról (az anyagot korábban
megküldtük), idei tervek

Előterjesztő: dr. Dobos László ügyvivő

2.) A 2009. évi közhasznúsági beszámoló (csatolva)

Tartalom átvétel