Baráti levél Tamás Zoltánnak, a VB Elnökének

Zolikám !

Levélhullató, őszi magányomban, jogosnak vélt babérjaimon ülve, jut eszembe az eretnek gondolat, hogy egy el nem küldött szép üzenetre hívjam fel – amúgy dicséretes módon – sok mindenre, szorgos figyelmedet. Bocsáss meg e merényletért !

Meg az is megfordult a fejemben, hogy a be nem váltott ígéretek szezonja még csak ezután kezdődik.

Hát akkor szállj eretnek gondolat!

Idézek a „Jászkürt” 2009/22. május 30-án megjelent számából: „4 bizottság tagjaival megegyeztünk, hogy nem mi kívánjuk elnevezni a hidat. Az átadást követően egy hónapig várjuk a javaslatokat, melyet név és cím feltüntetésével a Polgári Hivatal II. számú épületében elhelyezett dobozba kell bedobni.”

Én megkönnyítve és segítve a választást több pontból álló javaslatomat, - a felhívást követő első munkanapon (lévén pünkösd hétfő) - kedden délután beakarván dobni, kerestem az ominózus dobozt. Az információs szolgálatot ellátó hölgy úgy nézett rám, mint egy marslakóra, majd megkísérelt „fent”-ről informálódni doboz ügyben, amikor is számomra meglepő furcsasággal a következőt mondta a telefonba: „itt van egy illető, azt mondja valamilyen dobozt akar átadni.” E szavakat hallván korom ellenére, a hídjavaslataimmal együtt majdnem lementem hídba.

Ennyit a felhívás és az ünnepi mámorban elhangzott szónoki bejelentésről.

A szóban forgó személynek borítékba helyezve, átadtam a „javaslat-csomag”-ot, és kértem, hogy adja át Neked. „Ígéretet tett rá”, mondván Ő „mindig” mindenkinek, mindent átad.”

Mivel a Trió Rádióban pontról pontra elhangzottak az általam ajánlott nevek, kétség sem fér hozzá, hogy a mór megtette kötelességét.
E „javaslat-csomag”, amely május 31-én keltezett 2. pontjában a „FECSKE-HÍD” elnevezés szerepel.

A körülmények ismeretében határozottan állítható, hogy aligha előzhetett meg akár jobb, akár baloldalról versenyző.

A felhívást az említett lap 2009/23. számában megismételve a következőkkel meg is toldottad: „Név és cím azért szükséges, mert a majdani győztesnek a Városfejlesztési Iroda szeretné nyilvánosan is kifejezni köszönetét.” Ennek aligha van akadálya, mert a beadott javaslat olvasható módon eleget tesz a kívánalmaknak.

Jászberény, 2009. november 25. Változatlan baráti üdvözlettel,

Varga Imre

Utóirat: a „bizonyító erejű másolat” szíves érdeklődésed esetén, rendelkezésedre áll

trhely

web design